Lépjen kapcsolatba velünk

Belpolitika

Karácsony legnagyobb fájdalma a kampányban: a zuglói muszlimok

Karácsony hetente meggondolja magát.

Több tízezer kilométert utaztam, rengeteg helyen kampányoltam, nagyon sok kávét ittam. És még soha ilyen lelkes nem voltam! – ezzel a büszkeséggel vonult be tegnap este Karácsony Gergő az Egyenes Beszéd stúdiójába, hogy Krug Emíliával tárgyalja ki az ellenzéki visszalépések örök szappanoperáját. Miután végre megtudhattuk ki és miért lép, vagy esetleg nem lép ide, oda, amoda  – a több tízezer kilométeres szavazz rám menettel együttérző műsorvezető még egy utolsó kérdést tett fel a bizalmunkra pályázó miniszterelnök-jelöltnek.

Csúcspont, mélypont Karácsony Gergő számára a kampányban, mi volt a legdurvább élmény és mi a legjobb?

A válasz pedig sokkoló:

A legdurvább élény az volt, amikor halálosan megfenyegették a zuglóban működő iszlám közösséget.

Ne értsenek félre: fenyegetni nem szép dolog, halálosan meg pláne.

A zuglói muszlimok egyik vezetője.

A zuglói muszlimok egyik vezetője.

De először is:

A Magyar Iszlám Közösség közleményéből a mai napig nem derült ki, hogy a “gyújtogatással történő fenyegetés” egy konkrét, hitelt érdemlő eset volt-e, vagy csak csúnyát írt néhány kommentelő a Facebook-on. A balos médiában megfuttatott hiszti levélben ugyanis semmilyen konkrétum nincs, pedig a rendőrségi feljelentés számukra is nyitva áll, igaz ott bizonyítékok is kellenek…

Ki fenyeget, kit?

Másodszor:

Tisztelt Gergő, te 15 millió magyar miniszterelnöke akarsz lenni, nem csak a zuglói mecsetedbe járó muszlimoké. Miért nekik kampányolsz? Komolyan ez a szíved legmélyebb fájdalma? Ez volt az utolsó interjúd utolsó kérdése. Igazán szólhattál volna a magyarok problémáiról is. Ha tényleg több 10 ezer kilométert utaztál, akkor biztos láttál néhányat, de úgy tűnik ezek nem fájtak neked annyira…

 

Tovább olvasom

Belpolitika

Akinek csak a “Jackpot” kell

Vona Gábor és a halálos ölelés.

“Merj nagyot álmodni!” Így szól a mondás, de közben vigyázz! Jusson eszedbe Daidalosz figyelmeztetése, amit fiához intézett. Bizony, ha elszámítjuk magunkat, és elbizakodottságunkban túl magasra repülünk, könnyen megégetheti szárnyainkat a nap.

Eszembe jutott erről az ókori tanmeséről egy fiatalember, aki annak idején 2006-ban csillogó szemekkel, nagy tervekkel, kellő önbizalommal vetette bele magát a politikában. Pajzsra is emelték társai és egyre bővülő “rajongótábora”. Ifjonti hév, vezető alkat, arról beszél, amit sokan hallani akarnak. Olykor szélsőséges, de hát bizonyos körökben erre van igény. Sokan pont ezért kedvelték. De nem csak szélsőjobbos nézetei miatt. Láttak benne valamit, karizmát, bátorságot melyet sokan szívesen követtek. Elfeledett hagyományokat, melyek talán még kicsit furcsán is hatottak, ilyen fiatal szemekben visszatükröződve, de annál erősebb volt a hatás, amit kiváltott.

Hölgyeim és Uraim, ismerik Önök a “Nagyember Szindrómát”.  Oké, hivatalosan nincs ilyen szindróma, pedig lehetne, hősünk ugyanis abban szenved. Tetteinek okára nincs más diagnózis. Mert fussunk csak neki még egyszer ennek a történetnek kicsit más szemszögből. Van egy fiatalember, aki MLM tevékenységből éldegél 2006 táján. Azt mindenki tudja, hogy ez a tevékenység olyan, mint a kutya vacsorája, hol van, hol pedig nincs belőle kenyérre való. Vannak viszont nagyra törő álmok, tettre kész akarat, és van hozzá szerencse is. Jókor lenni jó helyen, valaminek az élére állni, ami a magasba röpít. Ilyen egyszerű ez kérem, így változik meg egy ember élete egyik napról a másikra. A probléma akkor kezdődik, amikor a szerencsénket is a saját tehetségünk gyümölcsének vindikáljuk. Miközben a szerencse az a Jóistentől jön. Sajnos, ha valakinek már eléggé a fejébe szállt a dicsőség, könnyedén elfeledkezhet erről. Persze szükség van jó helyzetfelismerő képességre, kellő bátorságra, jó időzítésre ahhoz, hogy sikeresen vegyük az akadályokat. Ezek a tulajdonságok azok, amiket az ember tesz hozzá istenadta szerencséjéhez.

Így lett egy arctalan fiatalemberből, aki a Polgári Körök kebelén erősödve, tudást magába szívva, a kellő időben a fészekből kirepülve, saját útra indulva lett “világfi”. Pártot alapított, melyhez eszmét körített. Népszerűsége nőttön nőtt. Kívülről kissé rémisztő ugyan a történet, hiszen hamarosan egy félkatonai szervezet nyújt segítséget az ifjú partelnöknek, és antiszemita rigmusokat skandálnak a hívek, de azokban az időkben a Gyurcsány korszakban bizony nagy volt az elkeseredettség. Ezen elkeseredett emberek, 2010-ben be is juttatják ifjú hősünket a parlamentbe. A történetet mindenki ismeri.

És Vona Gábor előtt ekkor kezdett igazán tárulni a világ. Rájött, hogy eddig csak kispályán játszott. Volt még hova fejlődni. 2014-ben el is ért a párt közel 21%-ot és ezzel harmadik erőként végzett a Baloldali Összefogás mögött, de rebesgették azt is, hogy valójában második erő, hiszen a Baloldali Összefogás nem volt túl szerencsés formáció, és benne a felek hamar egymás torkának ugrottak. A Jobbik viszont stabil maradt, a maga szélsőjobbos szereplői által képviselt, néhol továbbra is extrém világnézeti megnyilvánulásokkal. És itt jön a lényeg. Vona Gábornak egyre inkább terhes kezdett lenni saját stabil bázisa, hiszen Őt ekkor már elkapta a “Nagyember Szindróma”.

Tudják, mint amikor Sammy Gravano a New-Yorki olasz maffia egykori ikonikus alakja ingatlanközvetítő irodát nyitott, majd később bevallotta életrajzi könyvében, hogy milyen kellemetlen volt, az iroda előtt toporgó régi cimborák látványa, akikkel egykoron, felkapaszkodásának időszakában a drogot terítette. Valóban vállalhatatlan helyzet, hogy lesz valakiből így megbecsült polgártárs? Tehát a csillogó szemű szélsőjobbos régi cimborák mehetnek a szemétbe, a régi szép emlékekkel, éjszakai sörözésekkel, “cigányakasztós” történetekkel  együtt.

Őszintén szólva én nem értem meg Vona Gábort. Annak idején vállalta, hogy antiszemita, most vállalja, hogy valójában teljesen elvtelen. Csak csendben jegyzem meg, hogy jellemző ez a fiatalabb politikai generációkra. De hát ez van, konstatáltuk, hogy Ő ilyen, nem az első és nagy valószínűséggel nem is az utolsó az elvtelen politikusok táborában. De mégis, az amit Ő csinált az az életút, amit eddig megtett gyakorlatilag bebetonozta Őt abba a bizonyos 20%-os támogatottságba. Kis lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés az egykori MLM tevékenységből éldegélő ifjúnak.

Ergo vállalhatatlan vagy sem, ez a szavazótábor tette őt naggyá, ezek az immáron eldobható támogatók. Mert ne szépítsünk, Vona lecserélte Őket, mint a vásott zoknit. És miért? Egy délibábért. Mert elhitte, hogy Ő valójában annál többre hivatott, minthogy olyanokat képviseljen, akik abban reménykednek, hogy ha erre a szépreményű fiatalemberre adják le a voksukat, akkor majd Ő és csapata kiköltöztetik a falu végéről a problémás romákat. Nem nem. Ez a Vona már a nagyvilági Vona, a kozmopolita Vona. Kit érdekel már a falu széle, hiszen a világ egy színpompás kavalkád. Így hát hősünk eddigi segítőinek megköszönte áldozatos munkáját, kitartását, és amolyan nagyvilágiasan “sok szerencsét” kívánt nekik, immáron őnélküle. Bátor lépés ez, de nem kell ezen meglepődni, hiszen főhősünk bátor ember. Ugyanakkor a bátor szavunkat egyetlen egy betű különbözteti meg a botor szavunktól, és bizony én is elbizonytalanodtam most egy kicsit. De mit tehetünk ha valakinek csak a “jackpot” kell.

Tovább olvasom

Kategória

Legutóbbi bejegyzések

Legolvasottabb cikkek